Malaika Mihambo olimpiai aranyat nyert Németországnak távolugrásban

Malaika Mihambo számára még egy utolsó próbálkozás maradt. Egy utolsó kísérlet, egy utolsó ugrás, hogy két érvénytelen kísérlet után bebiztosítsa az aranyérmet a tokiói olimpiai távolugrás döntőjében. A 27 éves versenyző a bronzérmes helyen áll az élen álló amerikai Brittney Reese és a nigériai Ese Brume mögött. Hétméteres ugrás szükséges. Tapsra animálja a kevés nézőt, elindul, leugrik, repül és repül - pontosan hét méterre és a csúcsra. Zúgás járja át a stadiont. Megkezdődik a várakozás, leguggol, figyeli az utolsó két ugrót. Tokióban helyi idő szerint 12 óra 12 perckor éles kiáltás visszhangzik az olimpiai stadionban. Mihambo megcsinálta. Arany! Aztán könnyek szöknek a szemébe. A riói negyedik helyezett atléta a tokiói játékok hetedik aranyérmét nyerte Németországnak. És mindezt egy olyan év után, amelyben már régóta kereste. Amelyben önbizalomhiány gyötörte. És amelyben kezdetben megküzdött a szereppel, hogy ő legyen Németország nagy aranyreménysége. "A sírás, a könnyek - ez volt a megkönnyebbülés, persze az öröm is. Olyan érzés, amit alig tudok leírni, mert ez az út olyan kemény és sziklás volt" - mondja utólag a stadion katakombáiban. "Hálás vagyok, hogy most itt állhatok, mint önmagam legjobb változata, és élvezhetem ezt. Ez a boldogság alázatos érzése, mert tudtam, hogy ez nem volt adott." Mihambo 2018-as Európa-bajnoki aranyérme és a 2019-es világbajnoki címe, amelyet mesés 7,30 méteres ugrással szerzett, a német atlétika új sztárjává tette, és egymás után kétszer is az év női atlétája lett Németországban. Az olimpiai favorit szerepének terhe és az elvárások súlya azonban mindezt lehozta. "Elég sokat gondolkodtam azon, hogy ez az új szerep milyen hatással lesz rám, hogyan szeretnék ezzel megbirkózni" - mondta a WELT-nek adott interjújában nem sokkal a játékok előtt, és nyíltan bevallotta: "Meg kell mondanom, hogy eleinte nem volt olyan könnyű dolgom. Az volt az érzésem, hogy a vadászból vadászottá váltam." Korábban egy volt a sok közül. Most a csúcson trónolt. "Az érzés, hogy meg kell védenem ezt a pozíciót, új és ismeretlen volt. De megtanultam jobban kezelni, és megszabadulni tőle." Tokióba indulva nem látta magát az egyetlen nagy favoritnak. Azért is, mert ebben a szezonban volt néhány problémája. A gurulással és a felszökéssel járó nehézség. A dolog a felszaladással már régóta nem működött. Egy sérülés után Mihambo 2020-ban 20-ról 16 lépésre rövidítette a nekifutást, de nem sokkal az olimpia előttig nehezen tudott visszatalálni a megfelelő ritmusba jó 40 méteren. "Az év elején nagyon megterhelő volt, sok volt a mélypont" - mondja. "Mindent megpróbáltam, de egyszerűen nem sikerült ott folytatnom, ahol 2019-ben abbahagytam. Ekkor jöttek elő az önbizalomhiányok." Ez egy olyan helyzet volt, amely számára annyira nem felelt meg a külső elvárásoknak. Hogy gondolhatott az aranyra, amikor most is ennyire küzdött? "Valójában azt hiszem, nem azért éreztem magam kényelmetlenül, mert én voltam a favorit, hanem mert a gyermekbetegségeim miatt nem tudtam megfelelni ennek a szerepnek" - mondta Mihambo. Aztán, ahogy a dolgok kezdtek jó irányba haladni, júniusban visszatért a bizalom és a magabiztosság. A vasárnapi kvalifikáción aztán kijelentette, hogy az optimális előfutamának keresése véget ért. "Nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült" - mondta Mihambo a 6,98 méteres harmadik kísérletéről. "Ez volt az első ugrás, ami fél éve a táblán volt." A selejtezőben csak a szerb Ivana Szpanovics ugrott tovább (7.00). A döntőben Mihambo 6,83 métert ért el első kísérletével, és második lett a nigériai Ese Brume (6,97) mögött. Bár rögtön utána 6,95 méterre tudott javítani, az amerikai Brittney Reese harmadik kísérletében szintén Brume távolságára repült. Harmadik hely félidőben. Egy csúcsugrás kellett - de a negyedik kísérletnél nem volt jó az időzítés és a ritmus. Mihambo átrohant. Az ötödik próbálkozásnál túllépett a célon. Már csak egy esélye maradt. Erős idegekkel és páratlan hidegvérrel, pontosan a hétméteresre ugrott az utolsó kísérletében. Mihambo csak nézni tudott, beavatkozni nem. "Számomra rossz pillanat volt a várakozás" - mondja. A 27 éves lány megpróbálta megnyugtatni magát, de nem sikerült. "Csak azt is tudtam, hogy a hét métert meg lehet verni. Aztán amikor tudod, hogy 19 centimétert hagytál a táblán, már nem érzed magad olyan nyugodtnak. Arra gondoltam, hogy "Jaj, istenem, végül is elég lesz?" Elég volt. És minden feszültség elszállt.